Egyes vállalkozásokban előfordul, hogy a fizetett szabadságok, ledolgozott órák nyilvántartásával olyan kolléga foglalkozik, akinek nincsen túl sok tapasztalata a bérszámfejtésben. Ez nem igazán jó döntés, ugyanis ahhoz, hogy a cégben dolgozó alkalmazottak a hatályos törvényeknek megfelelően jussanak hozzá bérükhöz, mindenképp valóban tapasztalt, gyakorlott hozzáértőre kell bízni a bérszámfejtést.

Sokan azt gondolják, hogy a precíz bérszámfejtéshez elegendő, ha az ember jól tud számolni és koncentrálni, azonban ez a pontos elszámoláshoz nagyon kevés. A gondos bérszámfejtéshez figyelembe kell venni számtalan tényezőt, speciális esetet. Amennyiben ez nem így történik, komoly büntetéseket is kockáztathat az adott vállalkozás, arról nem beszélve, hogy a téves elszámolások miatt még a munkavállalóval is konfliktus alakulhat ki.

Másoknak az a meggyőződésük, hogy a bérszámfejtéssel csakis a fizetésnapot megelőző néhány nappal szükséges foglalkozni. Valójában a szakembereknek mindennapra jut feladat, hiszen nem feltétlenül esnek egy napra a fizetések. Ezen kívül előfordulhatnak időközi kifizetések, pénzbeli juttatások, jutalmak, pályázatok, amikor kulcsfontosságú szerepet játszik a bérszámfejtő. Mindezek miatt nem véletlen, hogy a bérszámfejtés külön embert kíván, aki kizárólag ezzel foglalkozik. Így garantáltan minden megfelelően kerülhet elszámolásra, és a naprakész információk sem kerülhetik el az adott vállalkozást. Mindemellett a kifizetéseken kívül a bérszámfejtéshez szorosan hozzákapcsolódik a TB ügyintézés is. Ebben csak olyan ember tud hatékonyan részt venni, akinek kellő tapasztalata és információja van ezzel kapcsolatban.

Ha Ön még nem talált megfelelő szakembert a bérszámfejtéshez, válasszon bennünket! Több éves tapasztalattal rendelkezünk, folyamatosan követjük a jogszabályi változásokat, így velünk semmiről sem maradhat le. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és igénybe venné a bérszámfejtéssel kapcsolatos szolgáltatásunkat, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken, és egyeztessünk időpontot a személyes találkozóhoz!