Könyvelés cégeknek! Eddig jól elboldogult a cége önállóan is, ha a könyvelés intézéséről volt szó? Úgy érzi, hogy elérkezett az a pont, amikor már nem tudja saját maga elkészíteni a számításokat, illetve a kollégái sem terhelhetőek tovább ezzel? Vannak olyan esetek, amikor a külsős könyvelés cégek számára már nem csupán egy opció, hanem az egyetlen alternatíva.

könyvelésre cégeknek is szüksége van, de különösen akkor, ha civil szervezetről, alapítványról vagy valamilyen egyesületről van szó. Az ő esetükben kötelező profi szakemberre bízni a számolást. A hivatalos értelemben vett szakember mérlegképes könyvelői szakképesítéssel rendelkezik, ezen kívül büntetlen előéletet és legalább három éves szakmai gyakorlatot is tud prezentálni. Mi a helyzet a többi vállalkozással és cégformával? Az egyéni vállalkozók és a cégek maguk dönthetik el, hogy szakembert alkalmaznak vagy pedig maguk intézik a pénzügyeik könyvelését.

A könyvelés komoly felelősséggel jár és egyetlen hiba is végzetes következményekkel járhat. Mindenképpen megéri a profi könyvelés cégek számára is, hiszen kisebb kockázattal, átláthatóbb ügymenettel számolhat az, aki profi szakember kezébe adja a bérszámfejtéssel, adóbevallással, könyveléssel kapcsolatos feladatokat. Egy könyvelő nem csak gyorsan és alaposan dolgozik, de folyamatosan követi a változásokat, tudja, milyen határidők, teendők vannak napirenden. Ezeket nem várhatja el valakitől, akinek nem a könyvelés a szakmája. A könyveléshez cégeknek nyújtunk megbízható szakmai szolgáltatásokat. Nem éri meg kockáztatni egy súlyos büntetést vagy egy rossz döntés következtében megjelenő problémát, amit aztán meg kell oldani.

A könyvelésen nagyon sok múlhat, akár a cége jövője is. Vegye komolyan ezt a tétet és engedje át profi szakember kezébe a cége könyvelését! Amennyiben a mi könyvelő irodánk szolgáltatásait szeretné igénybe venni és meggyőzőnek találta az érvelésünket, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot! Az elérhetőségeinket megtalálja a honlapunkon feltüntetve!