könyvelőváltás egyszerűen végrehajtható, a neheze inkább a megfelelő, új könyvelőiroda megtalálása.

A könyvelés nem csupán számokról szól, és nem csak precizitásra van szükség hozzá, de fontos a bizalom is, ami a könyvelő és ügyfele között alakul ki. Sajnos a könyvelés területén is előfordul, hogy az ügyfél nem a megfelelő partnert választja ki a közös munkához, ám szerencsére a könyvelőváltást nem tiltja semmilyen szabály, így könnyedén lehet új, bizalmi kapcsolatot kialakítani egy másik szakemberrel. Érdemes azonban tisztában lenni a könyvelőváltás szabályaival, illetve lehetőségeivel, hogy minden zökkenőmentes lehessen.

Érdemes a könyvelőváltást úgy időzíteni, hogy az egy könyvelési ciklus utolsó napjára essen; ez lehet a naptári év, az adóév, vagy akár a hónap vége is. A korábbi könyvelőirodát időben, legalább egy hónappal a könyvelőváltás értesíteni kell arról, hogy az együttműködés megszűnik, a továbbiakban pedig más végzi majd a könyveléssel kapcsolatos feladatokat.

Lényeges ezen felül, hogy mindenki csak azért a munkáért vállal felelősséget, amit maga végez, és ez vonatkozik a régi és az új könyvelőirodára is, tehát a könyvelőváltás után az új könyvelőiroda nem fogja tudni kezelni a korábbi könyvelő által le nem zárt ügyeket. Éppen ezért fontos tisztázni minden kérdéses részletet, hogy a könyvelőváltás zökkenőmentes lehessen.

Úgy érzi, hogy nem várhat tovább a könyvelőváltás? Érdemes Önnek is bennünket választania! A könyvelés mellett igény szerint bérszámfejtésben és adótanácsadásban is tudunk segíteni, korszerű, online könyvelési rendszerünknek köszönhetően pedig hatékonyabbá és gyorsabbá válhat nem csak a könyvelés, de vállalkozásának működése is!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését könyvelőirodánk iránt, tekintse meg az általunk nyújtott szolgáltatások hosszú sorát, ha pedig kérdése lenne a könyvelőváltás folyamatával kapcsolatban, illetve, ha szeretné megbízni cégünket a könyvelési feladatok ellátásával, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!